Igaz, a készülékekből már korábban mutatott valamennyit a Google, az első Tensor rendszerchippel szerelt okostelefonok, a Google Pixel 6 és 6 Pro teljes tudásáról még nem rántotta le a keresőóriás a leplet.

Ez október 19-én megváltozik, magyar idő szerint kedden 19 órától megtartja éves őszi bemutatóját a Google. Ellentétben azonban a korábbi évek gyakorlatával, idén kizárólag a telefonoké lesz a főszerep, írja a GSM Arena, az egyéb Google márkájú termékek, mint a Google Home okos hangszóró vagy bármilyen Chrome-eszköz kimarad. Emellett
AZ OKTÓBER 19-I BEMUTATÓVAL EGY IDŐBEN LESZ ELÉRHETŐ AZ ANDROID 12-ES OPERÁCIÓS RENDSZER IS A KORÁBBI PIXEL MOBILOKRA, ILLETVE INNENTŐL KEZDVE ÉRKEZIK MAJD MÁS GYÁRTÓK ESZKÖZEIRE IS A FRISSÍTÉS.
A Google Pixel 6 kapcsán amit már tudni lehet, azt ebben a cikkben megírtuk. Röviden a lényeg: a Pixel 6 lesz az első okostelefon, mely a Google és a Samsung közös fejlesztésében készült Tensor rendszerchipet használja majd. Az évek óta változatlan kameraszenzorokkal dolgozó Pixelek frissítést kaphatnak, állítólag a kisebb mobilon kettő, a nagyobb készüléken három lencse lesz majd, melyek mögött új, a Samsung által fejlesztett képszenzor dolgozik. Ha a kiszivárgott infók igazak, ez a kamerarendszer 50 megapixeles szenzorral, a pixel-binning technológiát használva 12,5 megapixeles képeket készít majd.
Árazásról pontos infók nincsenek, korábban a Google hardveres termékeiért felelős vezető igazgatója azt mondta, új készülékeikkel a Samsung és az Apple által uralt prémiumszegmenst célozzák majd, így várhatóan ezerdolláros árcédula kerül majd az új Pixel mobilokra.