Blog

A Sony bemutatta a legszerencsétlenebb nevű okostelefonját

Sony Xperia 1 II. Avagy Xperia Egy Kettő. A gyártónál nem igazán gondolták át a névválasztást. Ma vette volna kezdetét Barcelonában a 2020-as Mobile World Congress, amit a szervezők a koronavírusra hivatkozva nagyjából két hete fújtak le. Az esemény az egyik legnagyobb telekommunikációs kiállítás a világon, aminek keretében rengeteg gyártó szokta bemutatni az újdonságait.

MÁRCIUS 31-ÉN JÖN AZ IPHONE 9 ÉS IPAD PRO

Az Apple március legvégére tette hagyományos eseményét, ahol ezúttal két készüléket várunk biztosan. Az utóbbi időben egyre többet hallani az olcsó iPhone-ról, hivatalos nevén Apple iPhone 9-ről. A hónapok óta tartó pletyka és a megerősített esemény megerősíti, hogy valóban létezik és érkezik az okostelefon. 

CSUPA KIJELZŐ A SAMSUNG GALAXY M31

A sajtófotók mellett a Samsung Galaxy M31 teljes specifikációja is napvilágra került. A dél-koreai gyártó február 25-én leplezi le az új okostelefont, kevesebb mint egy héttel a bejelentés előtt azonban minden kiderült róla. A Galaxy M31 a hírek szerint 6.4 colos, 1080×2340 pixel felbontású Infinity-U kijelzővel érkezik, Super AMOLED alapokon.

Képernyő mögé bújhat a Galaxy Fold 2 kamerája

Eltűnhet a lencsesziget a harmadik hajlítható képernyős Samsung ketyeréről, nyitott állapotban. A Galaxy Fold már piacon, és a kagylótelefont újragondoló Z Flip is elérhető lesz itthon nemsokára. A két készülékben nem csak a hajlítható AMOLED kijelző a közös, hanem a valamekkora helyet foglaló „előlapi”, avagy nyitott állapotban látható kamerarész.

CSÚCS TUDÁS, OLCSÓ ÁR, EZ A XIAOMI MI 10 ÉS 10 PRO

Hivatalosan is bemutatkozott a Xiaomi Mi széria idei két tagja 108 megapixeles kamerával és Snapdragon 865-tel. 

A Mi 10 és  a 10 Pro közös tulajdonsága a négy kamera, a Snapdragon 865 lapkakészlet, a vezeték nélküli és reverz töltés támogatása, a sztereó hangszórók, az IP védelem hiánya és az, hogy ezek az első modellek a gyártó kínálatában, amelyek a szelfi kamerát a kijelzőbe vágott lyukban rejtik.

Kukkolók legjobb barátja a Samsung Galaxy S20

Úgy látszik eldőlt, hogy a méregdrága szupertelefonok ma már csak két dologra jók igazán: fotózni és játszani. A Samsung Galaxy S20-ban minden újdonság ezt a két tevékenységet szolgálja, és azt lehet érezni, hogy minden más csak a megszokott kötelező mellékes, amikre a többi okostelefon is képes. Itt vannak az új évtized első Samsung Galaxy csúcsmobiljai, legalábbis ezt jelzi az S20, S20 Plus és S20 Ultra számozása, de az első együtt töltött óra alapján én még nem érzek akkora előreugrást, mint akkorát a Samsung láttatni szeretne.