Magyarországra érkezik a Samsung Galaxy A sorozatának következő tagja, a Galaxy A41 okostelefon, ami Infinity-U AMOLED képernyővel, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, három hátlapi kamerával és 3500 milliamperórás akkumulátorral és 15 wattos gyorstöltéssel igyekszik a vásárlók kegyeibe férkőzni. A dél-koreai gyártó alsó középkategóriás készüléke május 22-től lesz elérhető itthon, méghozzá 104 990 forintos ajánlott fogyasztói áron, és a készülék ezért az összegért az alábbi specifikációkat kínálja.
Ahogyan egyre közelebb kerülünk a Samsung Galaxy Note 20 és Note 20+ nyári bemutatójához, még több információ kerül napvilágra a készülékeket illetően. Hogy ezek most igazából a gyártó burkolt próbálkozásai a felhajtás megalapozásához, vagy pedig élelmes és komoly kapcsolatokkal rendelkező szivárogtatók munkájának eredményei, talán sosem tudjuk meg, de azért persze van egy tippünk. Ezúttal az derült ki, hogy mekkora kapacitású lesz a Samsung Galaxy Note 20+ akkumulátora, és a kameráiról is hallani lehet ezt-azt.
Mint ahogyan általában lenni szokott, a Samsung Galaxy A21s érkezését is több hetes szivárogtatás, számos pletyka előzte meg, de végre megérkezett a belépőszintűként aposztrofálható, rendkívül méretes akkumulátorral rendelkező Galaxy A szériás okostelefon. Túl sok változás nincs a Galaxy A21-hez képest, de azok eléggé lényegesnek tekinthetőek.
Végre bemutatkozott a Xiaomi új zászlóshajó-gyilkos telefonja, a Poco F2 Pro, ami nem más, mint a Redmi K30 Pro nemzetközi változata. A készülék egy kedvező árú 5G-s csúcsmobil lett, és már meg is lehet rendelni! A Poco F2 Pro elsőként a GearBest oldalán jelent meg, ahol 499,99 dolláros áron rendelhető, ami átszámolva nagyjából 162.000 Ft.
Nem kevesebb, mint négy 5G-s telefonnal jelentkezhet ősszel az Apple, az iPhone SE-vel együtt pedig öt különféle mobillal zárhatja a 2020-as esztendőt, noha a piaci elérhetőségbe a koronavírus bőven beleszólhat. Ha már az SE-vel (ami igazából egy ráncfelvarrt iPhone 8) az Apple nosztalgiázott, akkor készen áll az egész csúcsszéria visszavezetésére a szögletesebb formához, értesült róla az EverythingApplePro.
A korábbi híreknek megfelelően megérkezett a Huawei P30 Pro New Edition, aminek a fő érdekessége, hogy a tiltás ellenére van rajta GMS, vagyis a Google mobilos szolgáltatásai. A mobil fő célpiaca Európa, és kiderült az ára is. A Huawei P30 Pro New Edition május 15-től előrendelhető Németországban, mégpedig 749 eurós áron, ami átszámolva durván 253 ezer Ft.