Blog

A Redmi K20 Pro lesz az igazi csúcsmodell, de a sima K20 is ütősnek tűnik

Eddig volt egy kis kavarodás a Redmi K20 körül, most azonban friss infók érkeztek, amelyek megerősítik, hogy lesz egy alapmodell, valamint egy izmosabb Pro verzió. Eddig sokszor K20-ként emlegettük a vállalat Snapdragon 855-ös csúcsmodelljét, ez azonban Redmi K20 Pro néven jön, míg a sima Redmi K20-at Snapdragon 730-as lapkával szerelik. Az utóbbi készülék főbb specifikációit egyébként egy frissen kikerült poszter erősíti meg:

Új, menő színben jön a Samsung Galaxy S10

Manapság már teljesen megszokott dolog, hogy a gyártók a népszerű telefonjaikból utólag kiadnak újabb színváltozatokat. Természetesen a Galaxy S10 sem lett kivétel, ami hamarosan gyönyörű vörös színben is kapható lesz, mutatjuk képeken is! Az alábbi képeket egy ismert kiszivárogtató, Roland Quandt osztotta meg Twitteren, és a Galaxy S10, illetve a Galaxy S10 Plus látható rajtuk “Cardinal Red”, vagyis bíborvörös színben.

Bemutatkozott a Redmi Note 7S

A Redmi Note 7 és Note 7 Pro mobilok sikere után a gyártó úgy határozott, tovább bővíti a szériát, és bejelentette a Redmi Note 7S-t, amit elsősorban az indiai piacra szánnak. Igazából a telefonnak megvan mindene, ami szükséges ahhoz, hogy kapós legyen. A megjelenítő méretes, tartalomfogyasztásra szabott, 6,3 hüvelykes és Full HD+ felbontású, szóval a képpontsűrűség is rendben van. A képernyő felső részén ugyan ott a notch, de ez egy esőcsepp alakú megoldás, ami talán nem annyira bántja azok szemét sem, akik nincsenek odáig a szenzorszigetért.

Honor 20 Lite: kifejezetten szép mobil, remek fotós képességekkel, és az ára sem olyan vészes

A Huawei egyre népszerűebb almárkája újabb alsó-középkategóriás készülékkel állt elő: a Honor 20 Lite könnyű és gyors, külsőre szemet gyönyörködtető, egészen szép fotók készíthetők vele, viszont 100 000 forintért nagyon hiányoljuk belőle a manapság egyre inkább alapnak tekinthető gyorstöltést.A Honor 20 és Honor 20 Pro készülékeket hivatalosan május 21-én mutatják be világszerte, de a termékcsalád legolcsóbb és legszerényebb képességű tagja már a nagytestvérek előtt elérhetővé vált, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ki is próbálhattuk. 

Notch nélkül érkezett a Huawei P smart Z

Meglehetősen csendben debütált a Huawei P smart Z, pedig egy igen érdekes mobilról van szó, ami mindenféle benyúló részek és lyukak nélkül kínál szinte kávamentes kijelzőt, ráadásul még olcsó is lesz! A mobil érkezése nem meglepetés, hiszen korábban már kiszivárgott, de azért nézzük meg röviden, hogy mit is kapunk. 

Fotókon a Honor 20 Pro, lyukas kijelzőt kap az új csúcsmodell

Az már nem újdonság, hogy a Honor május 21-én mutatja be új telefonjait, mégpedig London városában. A bemutatón a Honor 20 Lite, a Honor 20, valamint a Honor 20 Pro lesz a főszereplő, utóbbi egy luxus kiadást is kaphat az eddig szóbeszédek szerint. Számos szivárogtatás után ismét érkezett egy újabb adag, ezúttal a Pro modellel a reflektorfényben, amiről valódi fotók is vannak.