Végre befutott a Samsung Galaxy S20 FE, vagyis Fan Edition, ami nem más, mint a már piacon lévő Samsung zászlóshajó olcsóbb változata. Az alapvető prémium funkciók ugyanúgy szerepelnek a felhozatalban, mint az eredeti modell esetében, de nyilván az olcsóbb ár érdekében kellett néhány kompromisszumot is hozni. A telefon a kedvezőbb árcédula, és bizonyos egyéb jellemzők miatt még akár házon belüli konkurenciája is lehet a már megjelent Galaxy S20 modelleknek. (Magyarországi ár és a megjelenés részletei a cikk végén!)
Miközben a HMD a nemzetközi piacon elindította legelső 5G-s mobilját, a Nokia 8.3 5G-t, Magyarországon egyelőre csak a belépő, és alsó-középkategóriát bővítik mobilos fronton.A Nokia 2.4 egy nem túl jól sikerült belépőmobilt, a 2.3-at váltja, de annál egy kategóriával nagyobb méretű lett. 6,5 hüvelykes LCD kijelzője 720p+ felbontású 20:9-es képaránnyal. A rendszerchip az elfogadható szintet képviselő, nyolcmagos processzorral szerelt MediaTek Helio P22, amihez a minimálprogramot jelentő 2 GB RAM és 32 GB-os belső tároló jár, ez utóbbi microSD-vel bővíthető.
A vállalat bemutatta az Apple Watch Series 6 és a megfizethető Apple Watch SE okosórákat.
2016 óta ez az első eset, hogy a cég egyszerre két órát is prezentál. A Watch Series 6-tal megmaradt a hagyományos, szögletes dizájn, idén kék, klasszikus arany, klasszikus grafit és Apple Watch Product Red árnyalatokban kerül a piacra.
Már egy ideje lehet hallani róla, de végre hivatalosan is megérkezett a Huawei Y9a, ami egy belevaló középkategóriás ajánlat lett pop-up előlapi kamerával, 64 megapixeles elsődleges képrögzítővel a hátoldalon, valamint MediaTek Helio G80 lapkakészlettel a burkolata alatt.
A Huawei Y9a kijelzője 6,63 hüvelykes, sem szenzorsziget, sem kameralyuk nem csúfítja, a gyártás során IPS LCD panelt használtak, a felbontás pedig 2400 x 1080 pixel.
Középkategóriás tudással, ám igencsak szokatlan, két kijelzős megoldással érkezett az LG Wing.
A dél-koreai vállalat megemlíti, hogy az LG Wing az első olyan eszköz, amely része az Explorer Projektnek, amely egy olyan kezdeményezés, amelynek célja "még felderítetlen használhatósági koncepciók felfedezése a mobil ipar bővítése érdekében".
A Samsung szeptember 23-án tartja a legközelebbi Galaxy Unpacked rendezvényt, ahol a Galaxy S20 FE-ről rántja le a leplet.
Némileg meglepő a cég húzása, hiszen pár héttel a Samsung Galaxy Z Fold 2 után újabb eseményre kerül sor. Bár az alábbi fotón nem említik a készüléket, de elég sokat mond az „Unpacked for Every Fan” felirat, amely a Samsung Galaxy S20 Fan Editionre utal.