Ahogy egyre terjednek az újgenerációs 5G hálózatok, úgy jelenik meg egyre több olyan mobil, ami képes kihasználni ezek előnyeit. Az ilyen irányú fejlődés ráadásul már elérte a középkategóriát, sőt annak az alsó részét is, így már 70–80 ezer forintért is vásárolhatunk 5G képes okostelefont. Ilyen készülék a hazánkban frissen megjelent Xiaomi Redmi Note 10 5G is, ami hétköznapi használatra teljesen jó lehet, de a kedvező árért cserébe kompromisszumot kell kötni.
A Honor 50 SE alá pozícionálhatják a fotón is látható mobilt, de azért a 90 Hz-es kijelzőt és a gyorstöltést nem hagyják ki belőle.
A Honor 50-széria legolcsóbb tagja az SE, ami a kicsivel 100 ezer forint fölötti árkategóriát képviseli, de aki ennél olcsóbb termékre vágyik a frissen megújuló márkától, annak minden bizonnyal az új X-szériát kell majd megnéznie, melynek első tagja a Honor X20 SE lehet.
Sorra érkeznek a kiszivárgó információk és pletykák az Apple idei iPhone-modelljeiről. A források jellemzően különféle alkatrész-beszállítók és kereskedelmi partnerek, nem konkrétan az Apple, így simán lehetnek köztük félreértések, utólag tévesnek bizonyuló információk, vagy olyanok, amik az adott pillanatban még megállják a helyüket, de később változik a helyzet.
Hivatalosan is bemutatkoztak az új, Google-szolgáltatásokkal érkező Honor modellek. 120 Hz-es kijelző és 108 megapixeles kamera még a legolcsóbb modellbe is jutott!
Nem túlzás azt állítani, hogy a Honor új fejezetet nyitott a ma bemutatott három új készülékével, hiszen a cég eladása, egyben Huawei-től való függetlenedése utáni első, önálló modelljeit leplezték le, amik már ismét GMS támogatással, azaz Google-szolgáltatásokkal kerülnek forgalomba.
A Xiaomi tegnap magyar nyelvű online esemény keretein belül bemutatta a márka legújabb, Mi 11 okostelefon-széria tagjait.
A Xiaomi tegnap egy magyar nyelvű online esemény keretein belül bemutatta a márka legújabb Mi 11 okostelefon-széria tagjait, a Mi 11i-t, a Mi 11 Lite 5G-t és a Mi 11 Lite-ot, valamint a Xiaomi prémium kategóriájának számító zászlóshajóját, a Mi 11 Ultra-t.
A Redmi Note 10 5G hivatalosan is elérhető Magyarországon, ráadásul extra kijelzőgaranciával és Mi Band 5 okoskarkötővel.
A Xiaomi múlt héten egy magyar nyelvű online esemény keretein belül bejelentette, hogy hazánkban is megkezdődik az árbajnok teljesítménysztár Redmi Note 10 5G piaci forgalmazása. Ezzel egyidőben a Mi Smart Band 6, a Xiaomi legújabb aktivitásmérőjének bevezetése is megtörtént tovább bővítve az itthon elérhető Xiaomi okoseszköz palettát.